Sajtmánia: a feta sajtról

Sajtmániás vagyok:) Hidegen, melegen, sütve, rántva, magában vagy társítva más étkekkel, nekem tulajdonképpen mindegy.....A lényeg, hogy sajt legyen. Sokfélét próbáltam, ízleltem közülük, és arra gondoltam, megosztom Veletek a sajtokról szerzett eddigi ismereteimet, egy sorozat keretében.
Elsőre a lágy sajtok közül a fetát mutatom be, mely talán a legismertebb fehér pácolt sajt. Hagyományosan juhtejből készül, állaga puha, omlós, íze sós, fűszeres. Nagy valószínűséggel Görögországból származik. Bár a görögök pár éve megpróbálták levédetni és eredetvédelem alá helyeztetni, ez azonban erős ellenállásba ütközött főképpen Dánia részéről. Végül az ügy bíróságra került, de itt nem támogatták Görögország kérelmét, arra hivatkozva, hogy a feta eredetére vonatkozóan nincsenek döntő bizonyítékok.
Napjainkban a legtöbb feta sajt modern üzemekben készül, tehéntejből. Kelet-Európában még léteznek azonban olyan sajtkészítők, akik a Homérosz által lejegyzett, szájról szájra átadott ősi recept alapján készítik a fetát. Ilyen ősi feta készítő él pl. Naxos szigetén is, csipkés hegyekkel övezett kicsi, magányosan álló gazdaságban, melyet füge-, fenyő- és eperfák szegélyeznek. Az itt élő juhok étrendje, melyek tejéből a feta készül,  vadon élő fűszernövényekből, virágokból és fűből áll. Ezek az állatok adják a világ talán legsűrűbb, legaromásabb tejét. A tejben jól érezhető a kakukkfű, a vadmajoranna és a fenyő kellemes illata.
Dionysis, az idős görög pásztor és sajtkészítő maga készíti az un. indítókultúrát a sajthoz. Ehhez bögrében harminchat órán át állni hagyja a nyers tejet, ez idő alatt több millió tejsavbaktérium fejlődik ki, majd a bögre tartalmát a még meleg, friss tejet tartalmazó sajtárba önti.
Fél óra múlva, amikor már elegendő tejsav keletkezett, állati oltót ad a tejhez. A tej alvadásának időtartama függ a hőmérséklettől és az évszakoktól is. A megalvadt tejet a gazda 3x1,5 cm-es kockákra vágja egy óriási, fából készült fésűre hasonlító eszköz segítségével, melyet keresztül-kasul húzogat a csöbör tartalmán. Majd az alvadéktöretet egy durva szövésű kendőbe tölti és felakasztja a gerendára.
Egy nap csepegés után a tömör és nedves alvadékot kiborítja, bedörzsöli sóval, majd tiszta kendőbe téve újból felakasztja, hogy a felesleges savó lecsepegjen. Ez kb. két napot vesz igénybe. Végül a kockákra vágott sajtot tejsavó és sós páclé keverékét tartalmazó hordóban tárolja.
A tengertől távolabb élők a sajtot nem sós, hanem olívaolajas pácban tartják. Az üzletekben kapható feta sajtok nagy részét is ilyen módon tartósítva árulják.
Persze a nagyüzemi feta sajt gyártás ennél sokkal modernebben zajlik. A sajtot csak pár napig érlelik, majd kockákra vágják, becsomagolják, címkézik, stb.
A görögök a fetát fogyasztás előtt beáztatják hideg vízbe vagy tejbe 10-15 percre, így a felesleges só eltávozik belőle, ám a sajt jellegzetes íze megmarad. Mivel ez az egyszerű eljárás a világ más országaiban nem terjedt el, így tartja magát az az általános vélekedés, hogy a feta túl sós.
Szerintem a feta jellegzetes íze leginkább egy egyszerű, ám pazar görög salátában, vagy a Spanakopitának nevezett, sajttal és spenóttal töltött táskákban érvényesül.
Spanakopita receptje:
Hozzávalók:
1 kg spenót,
1/2 dl olívaolaj,
1 csokor finomra vágott újhagyma,
12 dkg morzsolt zsíros sajt,
10 dkg gomolyatúró, 3 ek. reszelt parmezán sajt,
2 ek.vágott petrezselyem,
1 teáskanál vágott kapor,
4 tojás,
1 csomag 6 lapos réteslap
olívaolaj, só, bors,
szerecsendió.
Elkészítés:
A megmosott, megszárított spenótot apróra tépkedjük és gőz fölött, lefedve kb. 10 percig pároljuk, majd lecsöpögtetjük és hűlni hagyjuk. Az olívaolajban megpároljuk az újhagymát, hozzáadjuk a spenóthoz a sajtokkal, zölfűszerekkel és felvert tojásokkal együtt, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval. Egy közepes méretu kikent tepsit béleljünk ki 5, külön-külön olívaolajjal megkent tésztalappal, és öntsük rá a spenótos tölteléket. Fedjük be a maradék tésztalappal és az alsó lapok szélét bevizezve hajtsuk rá a tetejére, hogy a tészta körbevegye a tölteléket. Kenjük meg a tetejét olívaolajjal, és süssük 45 percen keresztül. Előételként, könnyű főételként is pompás.

Balaton

Megjöttünk. Nagyon jól éreztük magunkat....visszazökkenni a hétköznapokba még nemigen megy.... de majd igyekszem::)) Drága Lányok, Tami, Merci, Ági !! Köszönöm a kommenteket, nagyon-nagyon jól esnek a szavaitok! Most elég nehezen megy az írás, annyi szép és pihentető apró élményben volt részünk, nehéz feldolgozni, leírni ezeket! A nyugalom, a csend, az elvonulás mellett volt részünk nyüzsiben, kedves rokonokban, jó beszélgetésekben is. Ezek a múltidéző beszélgetések, melyek néha szomorkásak, néha vidám történeteket idéznek nagyon fontosak nekünk. Általuk válik kerekké az életünk, a múlt gyökerei segítenek a jelent megélni, megérteni. És tanultam is valamit: nem szabad tárgyakhoz ragaszkodni, mert a lényeg nem ebben rejtőzik, hanem az egymás iránti megértésben, szeretetben, amit A BALATON nélkül is fogunk tudni őrizni. Na jó, ez így túl szép, őszinte leszek: nekem ez A BALATON még sokáig hiányozni fog::))

Lehet, mazochisták vagyunk....

mert az utóbbi 25 évben szinte kivétel nélkül a nyár végén mentünk ill. megyünk az éppen aktuális kisebb-nagyobb (ez elsősorban pénztárcafüggő) nyaralásra. Végigszenvedjük a júniust, júliust, augusztus első felét, és mindig a 20-a körüli hetet célozzuk meg a kikapcsolódásra. Addigra körülöttünk mindenki jól kipiheni magát, barnán és mosolygósan közlekedik, mi meg vágyakozva nézzük a naptárt: mikor jön augusztus vége végre??? Eljön ám az is, tudom én, de azt is tudom, hogy azzal vége is a nyárnak...
Szóval ez a rossz része, mármint a kánikulai vonszolódás, sóhajtozás, ábrándozás a vízpart, a hegyek, a kiszakadás után... Hol van még az augusztus 20-a?
Lehet, azért alakultak a nyarak rendre így, mert nekünk anno augusztus 23-án volt az esküvőnk. És valahogy évről-évre azt szerettük volna, hogy azokban a napokban egy kicsit lazíthassunk, pihenhessünk, nyaralhassunk. Legyen meglepi, egy kis finomsággal, édességgel, egy üveg pezsgővel, amúgy lazán. Ne gondoljatok nagy dolgokra persze, csak olyan kicsi kényeztetősekre, amelyeket a hétköznapok rohanásában az ember nem enged, nem engedhet meg magának. Sokszor jártunk le a Balatonra az elmúlt években augusztusban, anyósomék nyaralójába egy-két hétre, néha csak pár napra. Volt, hogy a tengernél jártunk, az elérhető kedvenc az Adria, volt, hogy a hegyeket választottuk, itt elsősorban Ausztriát szeretjük.
Idén ismét a Balaton a célpont. Idén ünnepeljük a 25. évfordulónkat.. És idén megyünk utoljára A BALATONRA. Mert nekünk A BALATON (így, csupa nagy betűvel) az a bizonyos nyaraló, ahol annak idején a nászutunkat is töltöttük. És itt töltött sok-sok időt a kislányunk még pici és már nagyobbacska lányként a nagymamával. Itt sütöttünk először faszénen husit, itt fröccsöztünk kánikulában az árnyékban, itt sétáltunk esténként hatalmasokat a kicsi nyaralóházaktól sűrű utcácskákban. Itt láttam először és utoljára lótetűt...kóstoltam a kólát rummal, innen bicikliztem át Bélatelepre.
A ház alapjait a férjem  ásta ki anno a nagypapájával. Mindent tudok erről a telekről, erről a házról. Történeteiből az építkezés és az első évek minden mozzanatát ismerem.
Idén utoljára megyünk, mert a kis nyaralót anyósomék eladták. Szempontjaik teljesen érthetőek, akceptálhatóak. Már nem fiatalok, és a nyaraló költségei is magasak. Felajánlották nekünk, vigyük tovább mi a telket, házat. A kötöttségek azonban komolyak, ezzel tisztában voltunk. Minimum kéthetente lejárni, füvet nyírni, karban tartani, etc. Nekünk itthon van kertünk, szerencsére. Sokszor éppen elég, ha nem túl sok, ezt a 250 négyszögölnyi füvet lenyírni, virágokat, bokrokat, fákat gondozni. Köszöntük a felajánlást, de fájó szívvel nemet mondtunk. Meghirdették hát a nyaralót, és képzeljétek, csoda történt: vevője lett A BALATONI háznak. Csoda, tekintve az ingatlanpiac jelen helyzetét.
A történet ennyi. Mi pedig most kivesszük éves rendes szabadságunkat, és elmegyünk utoljára nyaralni A BALATONRA. Nemigen fogok netezni, bár lenne rá lehetőségem, de végre nem nézem annyit a monitort. Helyette sétálunk nagyokat, vagy lehet "csak" ülünk esténként a teraszon, beszélgetünk, iszunk egy kis vörösboros kólát, bámuljuk a csillagokat, hallgatjuk a tücsköket. Reggel elbiciklizünk a kisboltba friss kifliért, túrós batyúért, délben halat és lángost eszünk a parton. Este megünnepeljük a huszonötödiket:) Aztán elbúcsúzunk a háztól, A BALATONTÓL.
Szeretnék sokat fotózni, és majd Nektek is megmutatni a mi kicsi mesénket.
Sziasztok:)

Öröm

Ez most rólunk, a családomról szól. Van egy gyönyörű, okos lányunk, negyedéves a jogi egyetemen. Az utóbbi fél évben megszaporodtak a nehéz vizsgái, szigorlatai. Hát hiába, lassan befordulunk a célegyenesbe, már csak az utolsó, ötödik év van hátra, egyre élesedik a helyzet. Ma reggel ismét egy ilyen nagy feladat várt rá. Három hete éjt nappallá téve készült az egyik leghúzósabb tantárgy szigorlatára, a BE-re. (büntető eljárásjog) Az utolsó napok mindnyájunk számára rendkívül feszültek voltak. Igyekeztünk mindent alárendelni a Célnak, hogy Zs. nyugodt körülmények között készülhessen. Eljött a mai reggel: a vizsga beugró kérdésekkel kezdődött. Aki itt nem teljesít legalább 75 %-ban, az nem mehet be vizsgázni. Reggel 9-kor jött a telefon: beugrottam!!! És most akkor jöhet a szóbeli megmérettetés. Mi, apja és anyja itthon vagyunk ezekben az órákban. Tennivaló, elintézendő dolgok garmada, de mi csak ülünk, és várunk. Képtelenség ilyen feszültségben bármit is csinálni! Ülünk és nézzük egymást. Meg a mobilt. Mikor csörög már? Miért nem hív. Szinte percenként emelem a készüléket, nézem, van-e térerő. Térerő van, a készülék néma. Eljön a tíz óra, fél tizenegy. Csak nem hív ez a gyerek! Az agyam totál leblokkol, egy épkézláb gondolatot nem vagyok képes megfogalmazni....kezem-lábam hideg....féltem, aggódok érte. Az egyetlen gyerekem, Istenem add, hogy sikerüljön neki! Annyit készült, annyit tanult, mindenről lemondott a Cél érdekében...ugye, drága jó Istenem, vele vagy??  Háromnegyed tizenegy: csörög a telefon!!!! És meghallom azt a semmihez sem hasonlítható, örömmel teli hangját: anya, sikerült! A boldogság könnyeket csal a szemembe. Apjával hirtelen felszabadulunk, és már újból tudjuk tenni a dolgunkat. Egymásra nézünk: nem hiába, a mi lányunk::))
Ez egy nagyon szép nap lett, KÖSZÖNÖM!!!!

Kedves Díj Ágnestől:)

A minap kaptam egy számomra nagyon kedves embertől, Ágnestől ezt a díjat. Jól esett a figyelmessége, hogy gondolt rám is:) Néhány hónappal ezelőtt találtam rá, és lettem rendszeres látogatója a blogjának. Szerencsére sokszor és sokat bloggol, élvezettel olvasom az írásait. Tetszik, ahogy, amit ír, szeretem, hogy lehet vele kommunikálni, dumcsizni, érdekes történetei, meglátásai, véleményei vannak. Kedves, barátságos, emberszerető, nyílt szívű és őszinte. Örülök, hogy megismerhettem!! Kedves Ági, ezúton is köszönöm a díjat!

A díjjal kapcsolatos teendőim:
1./Megköszönni, kitől kaptam.
2./ Kihelyezni a blogunkban egy poszt keretében.
3./ Tovább adni 12 személynek.
4./ Értesíteni őket a díjról.

A 3. és 4. pontot én - szíves engedelmet kérve - kicsit átvariálom.  Mivel két blogot is vezetek párhuzamosan, így én szeretném MINDENKINEK, aki vagy a "Szirtesdori nemezei és gyöngyei" blogomat, vagy ezt az irogatós blogomat követi rendszeres figyelemmel, köszönetképpen átnyújtani ezt a díjat,  sok szeretettel:)

Vasárnapi kényeztető

A szombatra tervezett sütést  a kánikula okán mára halasztottam. Az éjjel jött hidegfront üdítőre hűtötte a levegőt, ma kifejezetten jól esett a konyhában a meleg sütő mellett lenni. Ágnes  blogján olvastam a meggyes sütemény receptjét, amit készítettem. Kicsit változtattam rajta, annyiban, hogy nem csak meggy került bele, hanem az első érett kajszikból is raktam rá. Így ez igazából meggyes-kajszis süti lett. Szerintünk nagyon finom! A vaníliás cukorral, melyet Ági tanácsára tettem bele, még csábítóbb az illata, íze. Elkészült, és a felét már meg is ettük::)) Könnyű, a tészta "éppenhogycsak", nagyon lájtos, valójában a gyümölcsök dominálnak benne. És ahogy Ági írta, percek alatt összeállítható sütemény, nem kell vele sokat vacakolni.  Köszönöm Ági a receptet!
A vasárnapi kényeztetés kulináris oldala imígyen megvolt. Időközben kisütött a napocska is, így megyek ki a kertbe madárcsicsergést hallgatni:) - ez lesz a lélekkényeztetőm ma:)

Egy, megérett a meggy.......

Van két meggyfánk a kert gyümölcsös részében. Az egyik fa cigánymeggy, ez apró szemű, kevés húsú, ám igen zamatos fajta. Jó tíz éve ültettük, amolyan nosztalgia-félének. Gyerekkoromban szüleimnek hatalmas gyümölcsös-hétvégi kertje volt Donátusban, ahol rengeteg időt eltöltöttem, sokszor kényszerből:) (tudjátok milyen egy gyerek, ha szülei rendre kicipelik a kertbe...:) A kertészkedés részét nem igazán szerettem, nem érdekelt,  de például volt saját hangyabolyom, amit lelkesen etettem az uzsonnám maradékával. Szóval Donátusban rengeteg cigánymeggy fa volt, kb. 10-12 darab. Két sorban voltak ültetve, és tavasszal, mikor virágoztak, csodálatosan szép fehér zuhatag borult rám, mikor alatta elmentem...Olyan igazán mesébe illő volt az a meggyfa-sor. Hát ennek a gyönyörű meggyfasornak az emlékére kértem én ezt a fát.....Idén sajnos egy szem nem sok, annyi sem termett rajta.
De a másik meggyfánk! Ennek a meggynek a fajtáját nem tudom, már nem emlékszem rá, mit mondott a kertész, mikor vettük. Tény, hogy idén káprázatosan sok meggy érik rajta. Idén először, mert bár lassan tíz éve ültettük, de eddig épp hogy pár szem gyümölcsöt adott. Most meg eljött a meggy szezonja nálunk, végre van sok szépséges meggyecskénk:) A hét közepe óta szedjük, az első adagok a fagyasztóban végezték, bezacskózva adagonként. Tegnap szedtem egy újabb hatalmas vájdlinggal (pardon, de jobb szó nem jut rá eszembe, csak ez a vájdling), Z. kimagozta (nagyon rendes, szó nélkül bevállalja ezt a meglehetősen utálatos feladatot!), én lecukroztam, és ma jól megfőztem:) Hagyományos módon, semmi befőzőcukros figura (befőzőcukor aranyárban), szóval jó sokáig rotyogott, közben folyamatos kevergetés, majd üvegekbe töltés és urambocsá' szalicilozás következett. Most egy kosárban, jól bebugyolálva hűlnek szép lassan... Nem passzíroztam, nem turmixoltam össze, mi amúgy darabosan szeretjük.:)
Mindjárt megyek a következő, ezúttal kisebb adag meggyért a fára, a holnapi meggyes sütihez való adagot leszedni. Pazar receptet olvastam Ágnes blogján, ezt fogom elkészíteni.
Szokták volt mondani, hogy a munka sok mindenre gyógyír. Bár nekem ez a meggyel való pepecselés nem igazi munka, sokkal inkább kedves szórakozásnak fogom fel, mint kötelező penzumnak, ennek ellenére, vagy talán épp ezért, gyógyír az elmúlt napok, hetek negatív eseményeire, élményeire, megnyilvánulásaira. Persze a másik lélekterápiámat, a nemezelést is űztem a héten, de erről majd a másik blogomon olvashattok (fotókat kell még csinálnom az újabb munkákról).
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban itt szeretném megköszönni a kedves, bíztató, erősítő maileket, amiket a múltkori szomorú bejegyzésem után kaptam Tőletek! Jelentem haladok, épülök újból:)
És most irány a kert!
Mindenkinek szépséges, gyümölcsökben és pozitív élményekben gazdag hétvégét kívánok:)